Figyelem!
A megtekinteni kívánt tartalom inaktív.
Elnökségi hírlevél, 2013. május 13.Tisztelt Kolléganők és Kollégák!
Az új MRE vezetőség első kongresszusát 2013. szeptember 26-29. között rendezi meg Debrecenben. Megőrizve a korábbi kongresszusok magas szakmai színvonalát és jó hangulatát, igyekszünk új elemekkel gazdagítani a rendezvényt. A szervezés gőzerővel zajlik. Néhány morzsa az új kongresszusról:
- a 3 és fél napos programon belül az első másfél napban több mint 40 referátum keretében tekintjük át a reumatológia teljes vertikumának legfrissebb újdonságait. Ezen továbbképző program neve REAKTOR (Reumatológiai Akadémia Továbbképző Rendezvény). Ebben szó lesz az arthritisektől és autoimmun betegségektől az arthrosison, köszvényen, fibromyalgián, csontbetegségeken keresztül a gyógyszeres- és fizio-balneoterápiáig.
- ezt a továbbképzést a reumatológusokon túl a háziorvosoknak, hallgatóknak és PhD hallgatóknak is elérhetővé tesszük.
- a „hagyományos” MRE kongresszus egy teljes és két fél nap hosszúságú lesz. Ide bejelentett előadásokat és posztereket, valamint szponzorált szimpóziumokat várunk, de tervezünk szakmai kerekasztalt és esetbemutatásokat is.
- újdonság, hogy az MRE közben szakdolgozói és betegfórum is lesz, sőt egy órára a három „csapat” (orvosok, szakdolgozók, betegek) közös szakmapi programon is részt vesznek majd
Eddig már 6 cég konkrétan jelezte részvételét az MRE kongresszuson. Várjuk az Önök támogató részvételét is.
- szponzorált szimpóziumokra, előadásokra szeptember 27 délutántól szeptember 29 délig van mód
- a korábbiakhoz hasonlóan kérjük, foglalják le kiállítóhelyüket!
- miután az utóbbi években kissé megcsappant létszámot észlelve szeretnénk a tagságot visszacsábítani a kongresszusra, kérjük, segítsenek abban, hogy minél több kolléga, szakdolgozó és beteg eljöhessen!
További információk a www.mre.hu honlapon találhatók, de e-mailben is fordulhatnak hozzánk (titkarsag@mre.hu; szekanecz.zoltan@med.unideb.hu)
Üdvözlettel és köszönettel:
2013. május 13.
Dr. Szekanecz Zoltán
az MRE elnöke
Dr. Nagy György
az MRE főtitkára